A megváltó kezes

Olvasandó: I. Móz. 43:1-10

Az Egyiptomból hozott gabonazsákok a legszigorúbb beosztás mellett is egymás után kiürültek. A családfőnek rá kellett döbbennie, hogy lassan nem lesz mit enniük. Újból le kell menni Egyiptomba. Egyébként is Simeont ott tartják fogságban és csak Benjámin jelenlétében váltható ki. De Jákób úgy tesz, mintha nem tudna a kormányzó feltételéről. Hallani sem akar róla. Szereti legkisebb fiát és félti, hogy elveszíti. A József után támadt űr miatt még mindig fájdalmak kínozzák lelkében és csontjaiban. Legkisebb fiának elbocsátása önmagában is elviselhetetlen érzés, ugyanakkor újból feltépi a múlt amúgy is vérző sebeit.

Nem! Benjámin nem mehet el! Benjámin nem veszhet el! Benjámint nem kockáztatom, Benjáminnak élnie kell!!! És Benjámint mégis elbocsátja. Júda ugyanis odaáll az apja elé, és így szól: „ Bocsásd el azt a fiút énvelem… Én leszek kezes érette, az én kezemből kérd elő. Ha vissza nem hozom őt hozzád, és elédbe nem állítom őt, mindéltig bűnös legyek előtted.” Ez a kezesség meggyőzi Jákóbot és elengedi féltett fiát.

Júda hangja mögül Jézus lelke szólalt meg. 

Ő volt az, aki egykor odaállt a mennyei trónus elé és buzgó szerelmében így szólt Atyjához, Istenéhez: 

„ Atyám! A bűn és lázadás miatt az örök haragba, kárhozatba bezárt emberi nemzetért, a Benjámin nemzettségéért odaszentelem magam. Lemegyek velük Egyiptomba, a nagypénteki pokoli sötétségbe, a harag palotájába, rajtuk levő haragod súlya alá, és én leszek kezes érettük. Átszegzett kezemből kapod vissza őket, feltámadásommal megelevenítem őket és mennybemenetelemmel vissza- és felhozom őket hozzád. Elődbe állítom őket szeplőtelen szépségben, egy sem fog elveszni közülük.”

Az Atya így szólt: „Menj, szerelmes Fiam, benned gyönyörködöm!”

ifj. Zimányi József